forex trading logo

Életképek

Szavazás

Milyen témát olvasnál szívesen hírlevelünkben?
 
Karib one way túra 2014 február PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Multiwater   
2014. február 19. szerda, 10:56
 
 
Február 1. szombat

Reggel fél kilenckor találkozik kis csapatunk Ferihegyen és elrepülünk Párizsba. A repterek közti transzfer is remekül sikerül. Az Orlyn már kiírják, hogy egy óra késéssel fog indulni a gépünk. Eszünk pár falatot egy büfében időtöltés képpen. Mire visszaérünk, látjuk, hogy még egy órával megnövelték a várható késést. Ezt más morogva fogadja a gépre várakozó 4-500 ember.
 
 
 
Végül délután négy helyett este hatkor indulunk és magyar idő szerint hajnali fél háromkor találkozunk a martiniquei reptér kapujában türelmesen ránk várakozó taxisofőrünkkel. Le Marinba érkezve kiderül, hogy a tavalyi indulási kikötő melletti marinában vár ránk szinte új Oceanis 41-es hajónk "Daimler". 
Megisszuk a jéghideg bekészített italokat, és a mágneskártya segítségével lezuhanyzunk az emeleti vizes blokkban. Szólunk a mellettünk álló német csoportnak,  hogy húzzák már meg az árbócon kolompoló grószfalljukat. Megteszik, és mi lefekszünk. 

Február 2. vasárnap
Bömbölő boci motor hangjára ébredek. Helyi idő szerint fél ötkor. Nem létezik, hogy ilyen korán kezdenek itt dolgozni, morgok magamban de kimászok megnézni mi van. Kiderül, egy ötvenlábas hajó akart kikötni a mellettünk lévő üres helyre, de a szél ráfújta a mooring kötelünkre. Most ott áll keresztben fennakadva, és a legénysége a bocival próbálja letolni. Sikerül nekik,, mi pedig elvesszük a farköteleiket és segítünk lekötni. Azután megint lefekszünk...
Megesszük ébredés után a maradék hazai szendvicseinket. Majd nekiállunk a felszereléseket átnézni a kapott jegyzék alapján. Számomra szokatlan az új design. Minden szögletes a hajón, és furcsa a magasban konzolon rögzített grósz shott bekötés. Van viszont csoda elektromos fürdőplatformunk és érintőképernyős chartplotterünk.
 
 
 
Minden rendben van, kivéve a cd lejátszót ami néma, de sikerül életre kelteni a szakembereknek a vele szemközti szekrényben elrejtett vezérlő egység segítségével. Valahogy minden össze van kötve mindennel, pl. a chartplotter képernyőjén  lehet olvasni az épp futó zeneszám előadóját és innen lehet vezérelni a lenti zeneközpontot. 
 
  
 
Bemegyünk az irodába ahol egy kedves hölgy átadja a hajópapirokat, térképeket, lobogókat, és elveszi a 3000 eur depositot. Na ezzel vannak a gondok. Mivel mi one way utat tervezünk, ami Grenadán fog végetérni, el kéne oda juttatnia a pénzesborítékot, hogy hajóleadás után visszakaphassuk. Tréfálkozva felajánljuk, hogy mi levisszük, hisz épp oda megyünk. Kicsit gondolkodik, aztán rábólint. Lepecsételi és leragasztja körben a borítékot és visszaadja, lelkünkre kötve, hogy nagyon vigyázzunk rá. Az irodából kijőve, csak nézünk egymásra Péterrel. Ilyet még nem pipáltunk...
Kijelentkeztetjük a hajót a vámhivatalban, és nekiállnánk a nagybevásárlást megcsinálni, de a közeli szupermarkat épp be van zárva renoválás miatt a héten. A benzinkutakon meg sztrájk van, így taxi sem nagyon van.
A kedves hölgy megint segítégünkre siet és hamarosan a városközpont felé robogunk a Carrefour áruház furgonján. A sofőr megvár bennünket és visszaszállít a sok cuccal  a hajóra. (830 eur volt a cehh)
Itt vár minket a charteres hölgy, hogy a főnöke szerint nem jó ötlet nekük adnia a depositos borítékot. Inkább hagyjuk nála és mikor repülővel visszaérkezünk ide Martiniqure, eljuttatja hozzánk. Oksi.
Ezután elpakolunk, és átsétálunk a tavaly megismert Mango bárba és megebédelünk.
 
 
Leadjuk a mágneskártyát és délután négykor elindulunk a közeli Baia anglais öböl felé, ahol horgonyon állva tervezzük eltölteni az éjszakát.
Kimotorozunk a Le Marin előtti zátonymezőn és vitorlát húzunk. A 20 csomós szélben simán megyünk 7 csomót. Az utolsó szakaszt már motorozva tesszük meg, fényképezve a zátonyokat csapkodó hullámverés hatalmas tajtékait. Két méteres vizet jelez a térkép, tényleg annyi van csak a keskeny bejáróban, de az egyhetvenes merülésünkkel szépen beóvatoskodunk és lehorgonyzunk a csendes vízen a mangrove liget tövében. Rengeteg fehér kócsag szerű madár üldögél a közeli fákon, békésen hallgatják a kinti hullámverés moraját a csendes védett öbölben. Iszunk pár koktélt a hajó készleteinek felhasználásával, majd aludni térünk. 

Február 3. hétfő.

Korai záporra ébredek hatkor, de olyan jó a bimini beállítása, hogy minden száraz marad a cockpitben. Ezután megtekintem a napkeltét :)
 
  
 
A mai napon hajózunk át St. Lucia szigetére, kb 22 mérföld Rodney bay, ahol már tavaly voltunk bejelentkezni. Most a fővárosban (Castries) tervezzük a bejelentkezést. Az utikönyv szerint érdemes megnézi a városkát, piacot, stb. 
Reffelve is kb 7-8 csomót megy a hajónk a 20 csomós állandó szélben, így hamar átérünk. Felhúzzuk a Piton-os lobogót és behajózunk a castries-i öbölbe. Feltűnik, hogy csak 20.000 tonnás utasszállítók állnak kikötve, vitorlás egy sem. A parthoz kötünk a custom office molójánál és hamar elintézzük a be-, illetve holnapi kilépés dokumentumait. Itt ez ingyenes. De a környék nem vonzó, ezért úgy döntünk továbbmegyünk Marigot-bay kikötőjébe, ami tavaly is nagyon tetszett. Tiszta New Orleans feeling a deszka borítású házaival. Egy helyi ajánlkozik, hogy autóval körülvisz a szigeten és megmutatja a látnivalókat. lealkudunk 20 %-ot az (120 ec/fő)árból és megegyezünk, hogy holnap 10-re jön értünk. Ezután veszünk jeget a boltban és elkészítjük, elfogyasztjuk a Mimóza koktélokat ami már (megjegyzem) reggel óta meg volt ígérve.

Február 4. kedd 

Fél egykor felébredek frissen (ez otthon fél hat). Eddig ez minden éjjel így történt. Úgy látszik az idén nehezebben megy az átállás az itteni időzónára. Végül hatig sikerül visszaaludnom. Ezután hétkor a 10 méterre lévő parti kávézóban kezdünk, (4 kávé 47 ecd), szerencsére pont elé kötöttek ki bennünket.
 
  
 
Ezután a helyi bankba megyünk,ahol 300 euróért kapok 983 ECD-t. Veszek napolajat, és 10-re elsétálunk a taxiállomásra, ahol már várnak bennünket. St. Lucián nagy divat a krómfelni és a széles gumi :)
Másfél órás kanyargás után érkezünk meg Sufriere-be ahol meglátogatjuk a tavaly már megismert Skippers bárt a főutcán. Ezután érkezünk meg a vulkánhoz, ahol 37 ecd-ért jegyet veszünk az idegenvezetésre a kalderában, és fürdésre az iszapfürdőben.
 
  
 
A fürdést végül kihagyom, csak lefényképezem a bennszülötteket. Utunk közben hatalmas földcsuszamlások, és egy összedőlt híd roncsai között haladunk át. Sofőrünk szerint ezeket a károkat a karácsonyi vihar okozta, ami nem is volt hurrikán. Ezután továbbmegyünk a botanikus kertbe és a vízeséshez. Mindkettő gyönyörű.
Hazafelé már fáradt a csapat, sajnos nem tudunk banánt venni a legnagyobb ültetvénynél, mert hazamentek az eladók. Hétkor megyünk át a komppal a Doolittle étterembe, ahol a tavalyi asztalunkat kapjuk. A mahi-mahi 90 ecd a sört féláron adják, mert happy our van. Jóllakva térünk vissza hajónkra.

Február 5. szerda

Hatkor a mellettünk álló katamarán motorjának brummogására ébredek. Indulnak a szürkületben. Mi is majd 9-kor.  Előtte eszek egy Mebucaint, megy iszok egy Neocitrátot, mert kicsit kapar a torkom. Meg is gyógyulok hamar :) Kifizetem a helypénzt 231 ecd a két éj a víz és a villany.
 
  
 
Megvárjuk a helyi marinérót, aki visszaépíti a csatlakozót a 220-as kábelünkre. Nem volt átalakítójuk, így a 3 lecsupaszolt vezetékünket dugta be a kikötői aljzatba, szigszalaggal rögzítve. Elég izgalmas megoldás :))
 
  

Ma kb. 15 mérföldet fogunk menni. egy Laborie bay nevű helyig, de közben megállunk fürdeni a Chastagnet beachnél. Délre érünk a strandhoz, ahol a térkép szerint horgonyzási tilalom van, de már több katamarán horgonyoz ott. A hotel strandja közepén levő kis folyó torkolata elé állunk. Kiúszunk a partra, onnan látjuk, hogy a vizirendőrség motorosa érkezik a hajónkhoz, kék villogóval. Visszaúszok a hajóhoz, felkészülve a magyarázkodásra, de csak integetnek nekem és elrobognak. A fürdőplatformunk le van hajtva, így még a hajó nevét sem tudták leolvasni.
 
  
 
Visszamegyek a partra, ahol a bárban próbálunk két koktélt inni, de olyan borsosak az árak, hogy leteszünk róla. Ötkor érünk a Laborie falucskához, ahol a strand előtt lehorgonyzunk. A korallzátonyok és a part közé álltunk két katamarán társaságában. Olyan sekély a víz a korallok felett, hogy a lenyugvó napfényben harsogva megtörő hullámokban gyönyörködhetünk a hajó faránál.
 
  
 
Ennél is nagyobb élmény, hogy a sokszor hallott smaragd pillanatot is sikerül elcsípnünk. Ez a trópusokon tiszta időben látható jelenség, pont amikor a napkorong teljesen eltűnik a tengerben, egy tizedmásodpercre gyönyörű zöld fény villanás látszik.
A folytatás paprikáskrumpli készítése, amit otthonról hozott rozékkal fogyasztunk el.

Február 6.  csütörtök 

Éjszaka többször esett az eső, reggel hétkor is arra ébredek, hogy zuhog  a pirkadatban. 100 % a páratartalom, nyirkosan ragad rám a póló. Megreggelizünk és elindulunk St. Lucia felé. A kb. 35 mérföldre lévő Wallilabou bay a cél.  Kisebb megszakításokkal folyamatosan esik, egyik felhő követi a másikat. Emiatt az igért keleti szél inkább NNE irányból fúj. Nekünk pont hátszeles, lobog a génua, a reffelt grósz is csak kinlódik a dülöngélésben. A reffkötél csigája leszakad a grósz hátsó éléről, ezért leszedjük a vitorlát, és csak génuával megyünk tovább. Délután háromra érünk  Wallilabou-hoz ahol ugyanúgy Ashlei jön elénk mint tavaly és kiköt bennünket a Karib tenger kalózai díszletéhez mint tavaly. Ezután vízesésben fürdés, vámügyintézés, vacsora következik, majd Toni kocsmájában lépünk át az időkapun. Próbálom megfogalmazni milyen különleges életérzéseket tapasztal meg az ember Toninál, de szerintem lehetetlen. Ezt egyszerűen át kell élni itt. Mndenesetre Toni felvesz pultosnak, (gyorsan beletanulok, annyira, hogy otthagy és elmegy a kerthelységbe beszélgetni a többi hajósokkal). Hajónk  legénysége is iszogat és megállapítják, hogy a lengyel lányok tudnak a legaranyosabban ülni a pulton.
 
  
 
Záróra után (ami Toninál nem is értelmezhető) maradunk még és beszélgetünk hajnalig Tonival. Ő Kenyából származik, meséli az életét, hát mit mondjak, szerintem nekünk kisebbek a "nagy" problémáink itt Európában.
 
  
 
Helyi emberek kisebb segítségével visszabocizunk a hajóra.

Február 7. péntek

Hatkor arra ébredünk, hogy a kormánylapát koccolja a kavicsos medret. Már érkezéskor keveselltem a mélységet, de a helyiek megnyugtattak, hogy rendben lesz. Na ennyit erről.
 Motort indítunk és elhúzzuk a hajót a mélyebb víz felé a horgonnyal. Hamarosan megjön a tegnap megrendelt jég, kenyér és 85 fokos rum. Reggeli után induluk a sziget déli végén lévő Blue Lagoon felé. Génuát húzunk és motorlázva megyünk délnek, majd keletnek. A kék lagúnánál épp 31 csomós szél fúj, a bocival a közeli sziget erődjében lévő hegyi kilátóba felmenést holnapra halasszuk, helyette gyönyörködhetünk benne, ahogy a szél a zátonymező feletti sekély vízben ágaskodó hullámokról letépi a tajtékot és széjjel szórja.
 
  
 
A kikötőt megközelítve elénk jön egy Sun Sail-os marinéró bivalyerős bocijával, és felajánlja, hogy bevezet. 
Ennek örülök, mert a kikötőbe két keskeny, zűrös bejáró vezet. Az egyik sekély (170 cm-es, nekünk pont ennyi a merülésünk) a  másik hajózási jelzés nélküli, kanyargós, veszélyes. A pilotkönyvemben halálfej van rajzolva a bejáratához. 
Miután a fütyülő szélben kiabálva tisztázzuk a marinéróval a merülésünket, Ő a sekély átjáró felé vezet bennünket. Kicsit megnyugszom, hogy akkor most épp dagály lehet, ha bevállalja számunkra. Vagyis mi vállaljuk be, de ezt nem igazán van időm átgondolni. Bömbölő motorral megyünk utána, miközben ő pattog előttünk a hullámokon. Irigylem tőle a lóerőit, mi alig haladunk, és még a bocinkat is vonszolnunk kell. Halkan szitkozódom a fogam között, de menni kell, innen már nincs hely visszafordulni. A marinéró teljesen a zöld oszlophoz tart, ezek szerint nem az átjáró közepén a legmélyebb. Nézzük az egyre kisebb számokat mutató mélységmérőnket. Szerencsére a viharos szél, vitorla nélkül is dönt bennünket. Ez jó :) Egyszer csak újra kettessel kezdődő számokat mutat a műszerünk. A marinéró hátranéz, meg vagyunk-e, aztán mutogatva elrobog helyet keresni a molónál. Visszatérve mutatja, hogy minden puffert a jobb oldalra tegyünk fel. Közvetlen a kikötő épülete elé kalauzol bennünket, ahol már várnak a parti emberek. Elszedik a köteleinket.
Hamarosan Zila, egy mosolygós fekete hölgy jelenik meg koktélos poharakkal teli tálcával.
 
  
 
Úgy látom itt a kikötősök is örülnek ha szépen épségben beérkezik egy hajó.
Vagy lehet hogy borzalmasan drága ez a marina, azért adják a koktélt? Gyorsan tisztázom vele, hogy mennyi is itt egy éjszaka. Mosolyogva mondja, hogy 82 ecd. Kb. 7000 Ft. Ajánlja, hogy tudunk tankolni, zuhanyozni, víztartályt tölteni, és mivel a kikötő belsejében állunk a wifi is elérhető a hajón. Nagyon tetszik a hely, bevallom. 
Lezuhanyozunk, bár elég hideg a meleg viz. Megtankolunk, 6 és fél gallont 88 ecd-ért. Ezek szerint kb 2 litert eszik a motor óránként. Én is erre számítottam, nem a hajópapírokban szereplő 5 liter/órára. Aztán a csapat kettéválik, ki a közeli hotelsor egyik éttermében, ki a hajón vacsorázik.
Kicsit körbejárok az öbölben, elég sok a roncs errefelé.
 
  

Február 8. szombat  
Feltöltjük a víztartályainkat, és várjuk, hogy 8 - fél 9 körül kinyisson a kis kikötői ABC. Addig is elmegyek a vitorlavarró műhelybe és kunyerálok pár méter vitorla varró cérnát. A hátralévő pár napban visszavarjuk a gószról lejött reff fület. Addig is megerősítem az erőátviteli pontot egy arasznyi kötél segítségével, amit a reffkarika és a kötélfordító csiga seklije közé kötök. Szerintem sokkal időtállóbb ez a verzió mint a vitorlára varrt fülecskék.
 
  
 
A bolt kinyit, de a választék nagyon szegényes. Megreggelizünk, én az irodán megnézem a kifüggesztett dagály táblát. Ezek szerint épp most van dagály. Hurrá!! Szépen elindulunk és a tegnap megismert átjáron kimotorozunk. Épp 10 centivel nagyobb a víz mint befelé. Egy szál génuával egy óra alatt átérünk Bequia szigetére, ahol a Margit hercegnő strand előtt horgonyzunk le. Bebocizunk a városba. Elintézzük a bejelentkezéshez szükséges maradék lépéseket és jó szokásunk szerint ki is lépünk. A vámos hölgy lelkünkre köti, hogy tényleg el kell ám mennünk 24 órán belül. Mosolygunk és bólogatunk.... 
 
  
 
Aztán bankolás, piac, és ABC a sorrend. Én meglátogatom a közeli patikát. Valamit szeretnék a kaparó torkomra kérni, de sajna pont szombaton tartanak szünnapot. A patika előtt egy helyi elmondja, hogy este fél hat körül ki szoktak nyitni egy kicsit, de ezt nem tudjuk megvárni. Marad gyógyszernek a reggeli öblögetés a 85 fokos rummal amit Wallilabolu-ban vettünk. 
Elindulunk kifelé az öbölből és a roncsnál vitorlát húzunk. 12 - 15 csomós a szél, így bevállaljuk a tele taklit. Félszélben robogunk délnek Canouan felé, ahol a Charleston öböl a cél. 
 
  
 
Le is érünk majd 3 óra alatt, ami nem is rossz hiszen 20 mérföldre van. Jól megy ez a hajó na... (van egy-két bosszantó dolog, pl. idétlen méretű kapaszkodók, rossz helyen lévő gázkar, meg hogy a fürdőben pont a tükörnél nincs lámpa, de a menettulajdonságait csak dícsérni lehet)
Útközben utolér bennünket a helyi komp, de szépen megadva az útjogot, elhalad mellettünk.
Több hajó is áll bóján a gyönyörű öbölben. Pont a legszebb helyen lévő szerencsére üres a Tamarilla hotel előtt, így oda akarunk kötni. Jön a helyi segítő aki szerint ez egy speedboat helye, azért üres. Kapunk egy másik szép helyet 50 ecd-ért. Miközben elkészül a finom chilisbab sok kolbásszal, én beüzemelem a pecabotot. Legnagyobb meglepetésemre azonnal kapásom lesz. A hal kicsi, de nagyon virgonc, így visszadobjuk és elfogyasztjuk a babvacsorát. Nagy beszélgetés zárja a napot.

Február 9. vasárnap.
 Ma Tobago Cays a cél ami a leggyönyörűbb, világhíres hely itt. Terveink szerint bő egy óra alatt átérünk. Végül másfél óra lett, mire beóvatoskodtunk az északi átjáron a világ tényleg egyik leggyönyörűbb helyére.
 
  
 
Bójára kötünk és megbeszéljük a languszta vacsorát este hatra a parton. Veszünk jeget, kenyeret és néhány pólót, majd bocival kimegyünk a partra a rengeteg óriásteknős között. Sikerül a parti gyíkokból is lefényképeznünk egyet.
 
  
 
Kis késéssel megérkezik a vizitaxi és kivisz a középső szigetre, ahol több hajó legénységével együtt elfogyasztjuk a különleges helyi vacsorát.
Miután visszavittek bennünket a hajónkra, kiderül, hogy valamelyik másik csapat evőeszközeit tartalmazó szatyrot hoztunk el. A mienk valaki másnál lehet. Sebaj, holnap úgyis jön hozzánk a srác, mert megbeszéltük, hogy kivisz bennünket a World's end zátonyra. A mi bocink lóereje nem tudna megbírkózni a hullámtöréssel.

Február 10. hétfő.

Kilencre jön a srác, visszahozza az evőeszközeinket. Harminc ec/fő áron kivisz bennünket Világvégére. Tényleg hihetetlen hely, itt forgatták a Karib tenger kalózai híres jelenetét, mikor kiteszik Jack Sparrow kapitányt a társai.
 
 
 
Egy órát töltünk itt, mikor jön értünk a zátonyok között óvatoskodva a srác. Visszatérve a hajóra elindulunk Union szigete felé. Ami a tavalyi utunk visszaforduló pontja volt. Az idén tovább mehetünk Grenada felé szerencsére. Megállunk délben Palm Island strandja előtt, aztán kötünk ki a tavaly már megismert molóra Union, Clifton harbour-ban.
 
  
 
Veszünk vizet, jeget és megnézzük fél nyolctól lesz a zene a Lamb bárban. Addig pihengetünk.
Betérve a Lamb étterembe, látszik, hogy új a személyzet. Nemsokára megérkezik a zenekar, ők is új arcok. A vendégek is kevesebben vannak, így a hangulat nem lesz olyan egetverő mint tavaly. De kellemes zenét és finom vacsorát kapunk, 45-55 ecd-ért. A koktélok 10-ről 15-re emelkedtek egy év alatt. Hazafelé megállunk még a főutcán kicsit, majd lepihenünk.

Február 12. kedd.
Ötkor szól Péter, hogy meg kéne nézni a horgonyt, mert a felerősödött szél kezdi rányomni a hajó farát a molóra. Igaza van, de a problémát sikerül orvosolnunk azzal, hogy bezárjuk a fürdőplatformunkat, ettől egy méterrel rövidebb lesz a hajónk. Ha tovább közelítünk akkor tényleg fel kell szednünk a horgonyt, de remélem ez már világosban lesz. Szerencsére a jobbik forgatókönyv valósul meg és a reggelre lecsendesedett szélben hajónk jó messzire távolodik újra a molótól. Kifizetem a vizet, 180 liter 43 ec az éjszakát (51 ec). Ma belépünk Grenada vizeire, csak az a kérdés hol.
Reggel a helyiek a Carriacou szigeti belépést javasolják. Hallgatunk rájuk. Népesebb munkáscsapat érkezik szerszámokkal, és nekiállnak a molót javítani. Első lépésként láncfűrésszel nyílásokat vágnak a deszkába,  és onnan nézegetik, mit kell javítani.
 
  
 
Tőlünk is megkérdezik mikor indulunk, nehogy megsérüljön a hajó. Így aztán veszünk jeget és elindulunk Carriacou felé. A kikötőben kétszer is keresztbe fordul előttünk egy ausztrál hajós. Miért csinálja ? Mindkétszer lefékezünk és kikerüljük. Mikor kiérünk a kikötőből, a friss szélben génuát húzunk és elindulunk. Akkor meg motorral nyomja utánunk az irányt, pont a mi fenekünkben. Miért csinálja? Vetődik fel bennünk ismét a kérdés. Szerencsére harmadszor nem kell megkérdeznünk mert nyugatnak fordul hirtelen.
Két óra múlva érünk a Charlestown bay-hez ahol be tudunk jelentkezni. Kibocizunk, bejelentkezünk az utca két szemközti házában lévő rendőrségen illetve határőrségen. 50+35 ec a díja.
 
  
 
Innen továbbmotorozunk a közeli Sandy islandhoz. Lehorgonyzásunk után megjelenik a helyi parkőr és kér 25 ec-t. Kibocizunk és egy német családdal együtt birtokba vesszük a kis szigetet.
 
  
 
Visszautunkon elkap bennünket egy kiadós zápor. Érdekes élmény a langyos esőben bocizni. Tovább megyünk a közeli Tyrell bay-ba amelyet a környék legvédettebb öbleként említ a pilotkönyvünk. Tényleg van vagy száz hajó benn. Elénk jön Simon, akit a Lonely Planet is említ és partközeli bójához vezet bennünket 50 ec-ért.
 
  
 
Vásárolunk tőle kenyeret és friss osztrigát, majd elmegyünk bocival megtekinteni az öböl északi részében lévő mangrove lagúnákat. Ezután tésztavacsorát készítünk a hajó konyhán.

Február 13. szerda
Nyolckor indulunk a reggeli után Grenada felé. 12-15 csomós félszélben megyünk szépen 7-8 csomót. Tízre érünk egy vízalatti vulkánhoz, amit javallott elkerülni. Megtesszük. Egy óra előtt horgonyzunk le Grenadán a Molinere pointnál lévő vízalatti szoborparkhoz. Megtekintjük a víz alá telepített alkotásokat. Tényleg szokatlan egy ilyen múzeumban úszkálni. Mellettünk elhaladva szól egy helyi, hogy nem kéne itt horgonyozni, használjuk a telepített bójákat. Felszedjük a horgonyt, átkötünk bójára, és horgászni kezdünk. A kapás azonnali, az ereszték hosszával tudjuk szabályozni,  hogy milyen fajta halat kívánunk kifogni. Először a kis csíkosak jönnek aztán átállunk a méretes szürkékre. Mikor a mélyvízi sötétkékek jönnének terítékre, megérkezik egy helyi motoros és közli, hogy ezek az ő cége hajóinak helyei, menjünk már arrébb, és itt szigorúan tilos horgászni. Értünk a szóból, arrébb kötünk egy közeli fehér bójára. Megérkezik a parkőr motoros, udvariasan beszedi a szokásos 25 ec-t a park használatért. Továbbhalad a helyiek felé aztán tajtékot vágva visszarohan hozzánk, hogy itt nem szabad horgászni. Eszünkbe se jutott ilyesmi... közöljük velük értetlenkedve. Ők elhiszik és távoznak... Ezek szerint feldobtak minket a helyiek. 
Összeszedelőzködünk és bemotorozunk a St. Georges öbölbeli Port Louis marinába, ami a teherkikötő mögött van.
 
  
 
Hatalmas, nekem Sukosant juttatja eszembe, csak amerikai színvonalon. Beszélünk a chartercég helyi emberével, Mr. Johnson már vár minket a molón. Elmond minden infót, a zuhany kódja 253. A helypénz 134 ec. Kerít nekünk egy taxist, aki elvisz bennünket holnap szigetnéző túrára óránként 80 ec-ért. Valamint kivisz majd péntek hajnalban a reptérre, de az szerencsére még arrébb van. 
Felkeressük a vízesblokkot, nagyon színvonalas, csakúgy mint az egész marina. Kültéri medence meg ilyenek. Szokatlan érzés negyedóráig állni a melegvíz alatt és a hajszárító is szokatlan. Meg az hogy a hajón fényesen világít minden felkapcsolt lámpa szalonban. A tengeren megtanulja az ember mi a készletgazdálkodás, de itt van minden bőségesen.
Csapatunk több részre oszlik, van aki a hajón vacsorázik, van aki a kikötő éttermét fedezi fel. 

Február 14. csütörtök.

Nyolcra átmotorozunk a kikötőmedence szemközti oldalába tankolni. Odaállunk a kúthoz. Zárva van. Várunk és megtekintjük amint egy helyi motoros elindul és fennakad egy bóján. Mire leszabadítják, meg is jön a kutasunk. Fizetéskor a terminál letiltja a kártyámat, mert háromszor rossz kódot adtam meg. Szerinte. Ezzel is jól elmegy az idő. Sietünk vissza a helyünkre kötni.
 
  
 
Kilenckor már vár bennünket méhecske ruhás sofőrünk, akinek szinte be sem áll a szája. Először megmutatja a miniszterelnök új házát, amit az ausztráloktól kapott, mert a régit elvitte az utolsó hurrikán. A hegytetőn átvergődve első megállónk egy rum lepárló. Nagy az érdeklődés a csapatunkban :)
 
  
 
Negyedórás idegenvezetés keretében megmutatják a nagy darálókat, kazánokat, lepárlókat és ülepítő kádakat. Óránként 45 gallon 95 fokos fehér rum az üzem termelése. 
 
  
 
Visszatérünk a bejárati épületbe, ahol kóstolgatni lehet a gyár tucatnyi terméket. Ezek után vásárolunk is bőségesen ki-ki az izlésének megfelelő ízűből. 
Ezután a végtelenül kanyargós és keskeny úton megérkezünk Grenada büszkeségéhez az Anandale vízeséshez. Csinálunk fotókat, magunkról és sárga ruhás helyiekről akik beleugrálnak a tóba. 
 
  
 
Innen a sziget hegyei között megyünk felfelé az esőerdőben. Sofőrünk szól, hogy húzzuk le az ablakot. Nagyon kellemes hűvös levegő jön befelé.
Megállunk egy kilátónál ahol szabadon élő majmokat lehet etetni banánnal. Nálunk nincs banán ezért a majmok sem jönnek. 
Megállunk még egy fűszerfarmon, ahol helyi asszonyok mindent megszárítanak megőrölnek zacskóznak. Leírhatatlan az illat kavalkád. nagy tálcákon szárítják a frissen leszedett terméseket a házak között. Visszafelé a tengerparti utat választja sofőrünk. Jó pár kifejezetten szegény kinézetű településen (pl. Gouyave) keresztül érkezünk vissza St.Georges-ba. Itt a csapat kiszáll városnézni, én a cuccokkal visszavitetem magam a kikötőig. Megkeresem a chartercég irodáját, megbeszélni a check-out időpontját. Nekik azonnal alkalmas, nekem is. Hamar végzünk, csak a hajóharangot nem találjuk. Mondom, hogy szerintem induláskor sem volt. Rábólint, hogy akkor nem gond és kihúzza a listáról. Szeretem az ilyen hozzáállást. (tényleg nem kaptunk harangot)
Holnap reggel jön a búvár és ha mindent rendben talál akkor visszakapjuk a Martinique-i reptéren a depositunkat.
Megérkeznek a többiek is városból. Elkezdünk összepakolni. Mindenkinek térfogatgondjai vannak a sok ajándék miatt. Nekem inkább súlyproblémáim a sok üveg miatt.
Taxisunk a közeli Patrick's éttermet javasolja vacsora helyszínnek. Kiderül egy helyi család viszi, egy menűsor van, de az 16 fogásból áll. Végigesszük, nagyon finom és végtelenül változatos. A hajóra visszaérve a maradék italokból afterparty kerekedik. Sokat dob a hangulaton, hogy megtalálok a laptopon egy magyar zenei egyveleget. Végighallgatjuk és próbáljuk kitalálni az előadókat. Egyre kevesebb sikerrel. :)) Ezután beállítjuk a vekkert 4 órára. Fél ötre jön a taxi, hét előtt indul a gépünk. Barbadosi átszállással repülünk majd Martiniqura vissza.  

Február 15. péntek.
Borzalmasan korai a négy órás csengetés, pedig tudom, hogy otthon már reggel kilenc van. Teljesen átállt a szervezetem. Méhecskénk is csak alig él, de leszállít bennünket a helyi reptérre. Elrendezzük a súlyainkat majd becsekkolunk dögnehézzé vált kézipoggyászainkkal. Kipróbálom a kártyámat egy helyi boltban. Elfogadja a rendszer. Hurrá!!! Az örömöm nem tart soká, mert a hangosbeszélő engem szólít, hogy fáradjak vissza a biztonsági ellenőrzéshez.  Nem szeretem az ilyet, mert ilyenkor mindig el szoktak kobozni valamit a csomagomból. Egy őr átkísér a biztonsági részlegbe, ahol már vár a feladásra szánt csomagom. Sorra kerülnek elő belőle az üvegek. Az elsőnél az a gond, hogy fel lett bontva pár napja. Elkobozzák. A másodiknál az a gond, hogy 85 fokos és ettől veszélyesen gyúlékony. Elkobozzák. Én tudom, hogy ebből a fajtából van még egy üveg (sok a rumkedvelő barátom itthon), de bízom benne, hogy nem találják meg. Hiú a remény, mert ez is odakerül a többi elkobzandó mellé. Rendes a tiszt, mert javasolja, igyak meg belőle annyit amennyit csak bírok, de nem élek a lehetőséggel.
 
  
 
Visszavezetnek a várócsarnokba, ahol látom, hogy még fél órát fog késni az indulásunk. Ezzel együtt pont annyit késünk amennyi a barbadosi átszállás ideje lett volna. Beszálláskor szólunk a hölgynek, hogy mi továbbrepülünk Barbadosról rögtön, de mosolyogva megnyugtat, a gépünk biztosan meg fog várni minket. Remélem nem csak valami kincstári optimizmus mondatja vele, hanem intézkedik.
Kisétálunk légcsavaros gépünkhöz, ahol mindenki odaül ahova akar. Elég áporodott (szinte büdös) szag tölti be a repülőgépet. A légkondit kéne kitakarítani szerintem. Amikor beindítják a motorokat, akkor meg kipufogógázt nyom be ami hatásosan elnyomja az addigi büdöset. Aha, ezek szerint ezért nincs értelme kitakarítani. A sztyuvi becsukja az ajtót, leül és leszállásig olvasgatja a könyvét, csak érkezéskor áll fel kinyitni az ajtót az utasoknak és mosolyogva elköszönni. Szerintem nem is olyan rossz meló ez.
 
 
 
Nagydarab pilótánk végiggurít bennünket a kifutópályán, majd könnyedén felszáll velünk. Kb. egy óra az út Barbadosig. Pont akkorra érünk oda, mikor a csatlakozó gépünknek fel kéne szállnia velünk Martinique felé. Pilótánk szépen leparkol a másik három gép mellé a ház előtt, mintha csak a Tesco parkolóba menne a családi egyterűvel. Mi besétálunk a továbbutazóknak feliratú ajtón. Tekergetve a fejünket, merre indulhat a másik gépünk. Hamarosan meglátjuk, hogy fél óra késést jelez a tábla. Szinte könny önti el a szemünket a hálától, hogy miattunk tényleg visszatartották a járatot. A várakozó utasokhoz csatlakozva átadjuk beszállókártyáinkat és kisétálunk a betonra. A többieket követve felszállunk pontosan ugyanarra gépre amelyen eddig utaztunk!! 
Na így tényleg biztosan nem megy el az orrunk előtt. Innentől már győz a fáradtság és a teljes utat végigalszom. A leszállás Martinique-on egykerékre sikerül az oldalszélben, a pattogó gépet végül megzabolázza pilótánk. A többen morognak emiatt, kritizálva a manővert. Én még sárkányrepülő koromból tudom, (ugye Vass Feri) hogy ebből nagyobb baj is lehetett volna, ezért morgás helyett inkább hálát adok.
A csomagomat leszakított füllel kapom vissza. Próbálom elfogadható állapotba hozni, emiatt lemaradok a többiektől. Utolsóként akarok belépni az országba, mikor a vámos félreállít, hogy tegyem csak a csomagomat az átvilágító alá. A monitorra mutatva kérdezi, (látva a sok üveget, kérdezi ez rum, vagy üdítő?) Nem akarok szórakozni vele, mondom neki korrektül, hogy ez rum. Csak egy üveggel engednek meg behozni a szabályok. Mondja ő. 
Szerintem látszik az arcomon mi zajlik le bennem maradék rumjaim elvesztését vizionálva, mert elmosolyodik és legyint, hogy menjek csak tovább a cuccal.
Kitámolygok a csarnokba, örökre szívembe zárva a helyi hatóságokat. 
Kint már vár a chartercég futárja, mosolyogva odanyújtja a 3000 euros borítékot. Gyorsan elfuvaroz bennünket a belvárosi Squash hotelbe 100 euroért. Lefoglalt szobáinkra még várni kell, ezért térképet kérve besétálunk a közeli belvárosba. Fantasztikus a hangulat a nyüzsgés, rengeteg bolt és étterem. Visszaváltom maradék ec-met, elég rossz árfolyamon. Legközelebb inkább elköltöm, fogadkozom.
 
  
 
Megebédelünk az erőd melletti sétányon az egyik kifőzdében ami zsúfolásig tele van helyi fehérekkel. 13.50 euróért kapjuk a sajtmártásos csirkemellet gombával, és hasábkrumplival. Én 9.90-ért óriás palacsintát kérek tonhalas paradicsomos töltelékkel, saláta körettel. Nagyon finom a két sörrel.
Fényképezkedve jövünk vissza a hotelbe, 125 euros szobáinkat elfoglaljuk. Szép a kilátás a tengerre. Letelepszünk a bárnál a medence partján és élvezzük a semmittevést vacsoráig. A hotelben eszünk, tele van az étterem helyi párokkal, ma van Valentin nap. A "szokásos" kreol halat választjuk. Két egyformát még nem ettünk ebből a mindenhol kapható helyi ételből, de itt is jól készítették el. 

Február 16. szombat.
Ez a hazautazás napja sajnos.
8-kor lemegyünk és tele reggelizzük magunkat. Volt olyan terv, hogy ma taxival felmegyünk a sziget északi végén levő Mt. Pelé vulkánt és az általa elpusztított régi fővárost megnézni, de fáradtság okán inkább a helyi kirakodóvásárt tekintjük meg. A belvárosban találunk egy kubaiak által üzemeltetett kávézót.
 
  
 
Nagyon nagy a nyüzsgés az utcákon. Megtaláljuk a helyi piac csarnokát is sok kifőzdével. Én szeretek piacokon enni, (pl. a balatonfüredi vásárcsarnok kolbászsütödéje is kedvencem), ezért leülünk Mama kifőzdéjébe és 12 euro-ért végigesszük a koktélból, előételből, sült halból, fagylaltból álló ízletes menüt. 
 
  
 
Közben eljön a szieszta ideje, úgy kiürül a város mintha ciánoztak volna.
Ötkor jön értünk a taxi és kivisz a reptérre. Fél nyolckor, menetrend szerint, idul a gépünk, ami vasárnap reggelre tesz le bennünket Párizsban. Tavaly megismert taxisunk vár bennünket és átvisz CDG-re. 
Onnan is Air France járattal jövünk tovább Pestre.
 
 
 
A francia pilótának láthatóan tetszik ez a desztináció, mert szép magyarsággal köszönt bennünket személyesen az ajtóban. Majd a hangosbemondóban közli az utasokkal, hogy Magyarország csodálatos és az emberek kedvesek.
Érkezéskor sombrerot kanyarít fejére és úgy köszön el tőlünk magyarul, Viszontlátásra legközelebb.

Ezzel mi is egyetértünk, jövőre a karib világ középső részét, Guadeloupe környékét szeretnénk felfedezni két hétben.
 
Jó szelet!
 
Kovacsmiki 
 
------------------------------------------------------------------------------- 
Ha érdekel következő túránk, itt olvashatsz részleteket:
 
http://www.multiwater.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=77&Itemid=71
 
 
 
Módosítás dátuma: 2014. február 19. szerda, 20:20
 


Támogatja a Joomla!. Designed by: web ftp reseller web hosting packages Valid XHTML and CSS.

vitorlas